A paradicsom befőzése nem nagy ördöngősség, azonban három aranyszabálya betartandó:
1. A legjobb paradicsom augusztusban kapható, ezért a befőzésre ekkor kell sort keríteni.
2. Kb. fele-fele arányban kell lucullus és "mezei" paradicsomot venni.
3. Sem só, sem semmilyen fűszer nem kell hozzá!
(Ezt az egy receptet azért írom többes számban, mert sosem csináltam egyedül, ez Anyuval közös program. Mióta eszemet tudom, segítettem, van is egy fotó rólam 4 éves koromból, amikor már szinte minden ujjamat eltartom, annyira sikerült a kezem összevagdosni a recés késsel és nagyon csípett már a paradicsom leve...)
- 20-30 kg paradicsom
- kiforrázott, teljesen kiszárított üvegek
- pici szalicil
- 3-4 méretes fazék
Az előkészítés itt, mint minden befőzésnél nagyon fontos, az üvegeknek makulátlannak kell lenniük!
A paradicsomokat megmosom, majd a kisebbeket négybe, a nagyobbakat nyolcba vágom és a mennyiségtől függően a fellelhető 2-3 legnagyobb fazékba pakolom őket, amikor tele van, akkor Anyu ráönt egy pohár vizet. Feltesszük közepes lángra és addig főzzük, amíg megpuhul, könnyen passzírozhatóvá válik. Ekkor fogom a paradicsompasszírozót és addig gyötröm a paradicsomokat, amíg teljesen szárat héj/mag keverék marad hátra. Az így kapott sűrű levet visszatesszük a tűzre és hagyjuk egyet rottyanni, majd az üvegekbe töltjük, a tetejére egy icipici szalicilt szórunk. Jó melegen bedunsztoljuk őket és másnapig, harmadnapig ott is maradnak.
A KUBU-s üvegek Anyu kedvencei, mivel az egy kétszemélyes főzésre bőven elég, ha több kell, bontunk többet - felbontás után viszont 2-3 nap alatt el kell tüntetni. Általában nem éli túl az elsőt sem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése